Fagyos szél süvít a pályaudvar bejárata előtt, ostromolja a nehéz kaput. Néhány utas dideregve topog, cigarettázik az eresz alatt. A középső nagy forgóajtót épp szerelik, pár melós kijött elszívni egy cigit.
Egy öreg hajléktalan kutakodik a kukában a forgóajtó mellett. Kezében ócska, hosszú szipka, abba szeretné beleilleszteni a kiguberált csikkeket, hogy az utolsó slukkig elszívhassa. Az egyik melós odalép hozzá és két vadonatúj szál cigarettát húz elő a Marlboros dobozból. Szó nélkül, biztató mosollyal nyomja a hitetlenkedő öreg kezébe, majd visszalép az épületbe és újra letelepszik a szerszámosládája mellé.
 

A postot Ziebinek ajánlom :)

Ismét utolért az ősszel menetrendszerűen érkező húgyúti fertőzés. Nőtársaim tudják, miről van szó, férfi olvasóim pedig örüljenek a szerencséjüknek: az ő esetükben egy ilyen betegség olyasmi lehet, mint zsiráfnak a hányás. No de nem ragozom! Úgy éreztem, másfél év után illene ellátogatnom egy orvoshoz, beiratkoznom háziorvosi listára stb. A lakásomhoz legközelebb eső körzeti rendelőt egy magáncég üzemelteti (olyasmi rendszerben, mint otthon a Hospinvest, de mégsem - a mégsem része rögtön következik, írom, írom). Felhívtam őket, hogy szeretnék ellátogatni hozzájuk, mert hólyagügyi kellemetlenségeim vannak. A kedves, készséges nővér kérdezte, mikor óhajtok menni.
- Hát munkaidő után esetleg lehet valamikor?
- Természetesen!
- Húha, akkor mondjuk holnap, hat körül?
- Ma is jöhetsz, vannak szabad időpontjaink este.
- Ma nem tudok, mert csak kilencre érnék oda...
- Este kilenc? Tökéletes, tízig tartunk nyitva.

Szóval még aznap este fogadott az orvos. Mondták, hogy néhány perccel korábban érkezzek, hogy tudjak vizeletmintát adni. Úgy is lett, bementem, pisiltem, kb. két percet vártam az orvosra, aki kedvesen fogadott, meghallgatta a panaszomat, érdeklődött, kérdezett. Majd elmagyarázta, hogy mit találtak a vizeletben és mit fog rá felírni. Adott még néhány tanácsot és felírta a receptet. Itt ért a következő kisebb sokk.

A recept nem ám úgy van, hogy a kezedbe nyomnak egy cetlit. A doki beírta a gyógyszertárhálózat központi rendszerébe, hogy Solymosi Réka xxxxxx-xxxx személyi számú illető egy doboz yyyyyy felvételére jogosult. Ennyi. Mivel este már zárva volt a helyi patika, a nővér adott két szemet a gyógyszerből, ingyen, hogy még aznap este megkezdhessem a kezelést. Másnap pedig bementem a nekem szimpatikus gyógyszertárba, bemondtam a személyi számomat és kiadták a gyógyszert. Spaceage? Igen.

Mennyi az annyi? A vizitdíj a körzeti orvosnál 140 korona (3900ft), ugyan nem egy nagy összeg, de a fizetésemhez képest azért több, mint az otthon hisztit keltő 300 forint. 140 korona mondjuk egy főétel egy alacsonyabb árfekvésű étteremben, vagy két rövidital egy koktélbárban, vagy másfél mozijegy. A gyógyszerért további 125 koronát fizettem. Hogy ne nőjenek az égig a fák, évente max 900 koronát kell fizetni a vizitdíjért és 1800-at a gyógyszerért. Ha ezt a határt elértem, onnantól abban az évben már nem kell fizetnem.
 

Köszönöm, gyógyulgatok, csak a penicilin iszonyatosan fáraszt.

Szóval pihent agyból itt is bőven van. A svédek köztudottan rajonganak mindenféle fitnesz meg egészséges meg wellness találmányért, boldogan tömik magukba az étrendkiegészítőket és a kiejthetetlen nevű országok mocsaraiból származó méregdrága gyógyszirupokat. Az utóbbi idők legnépszerűbb vudukütyüje a szöges fakírszőnyeg. Esküszöm az élő Istenre, hogy nem viccelek. Képzeljenek a kedves olvasók maguk elé egy kb akkora méretű szőnyegecskét, amekkorát a fürdőszobában teszünk a kád elé, tehát a fél hát+a popó egy része pont rá is fér. Ez a gumiszőnyeg telides teli van kis szegecsekkel. Kurva kemény és tényleg nagyon szűr, rátettem a kacsómat egy boltban. Namármost az emberek halál komolyan elhiszik, hogy ez a szőnyeg, pontosabban a rajta való fekvés, mindenféle nyavalyát képes meggyógyítani, úgymint a stresszbetegséget (wtf?), hátfájást, gyomorpanaszokat, érrendszeri bajokat és még nagyon sok minden mást. Komolyan, tisztára mint a száz évvel ezelőtt gyártott csodaszirupok, amelyek a szívbajtól a diabéteszen át a szifiliszig mindent gyógyítottak. És egy ilyen szőnyegért elkérnek olyan 6-700 koronát, tehát 15-20 ezer forintot. Megjegyzem, az előállítási költsége kb. az ezrede lehet, kemény és puha gumi vagy műanyag, ennyi. És az emberek veszik, mint a cukrot. Nagy a jólét...

Aztán ugyanez az ember csodálkozik, ha elviszik a házát meg az autóját, mert mérhetetlen konzumidiotizmusában már minden lehetséges és lehetetlen hitelt felvett. A konzumidióták itt is szép számban tenyésznek, errefelé mondjuk divatosabb a márkás ruhára, drága nyaralásra, vitorlásra költeni a provident hitelt. Azaz itt nem is provident van, hanem úgynevezett sms-hitelek. Ez úgy megy, hogy különböző hitelintézetekhez egy sms-ben lehet hitelkérelmet küldeni amolyan párezer koronás gyorshitelekre. Több száz százalék kamattal, persze. A pénzt akár azonnal is átutalják, aztán nyögd a kamatot. A minap egy bulvárlap öles címszavakban háborgott, amiért Gipsz Jakabné kénytelen eladni a kanapéját, mert másképp nem tudná fizetni az sms-hitelt. Jóreggelt, bazemg, mégis mit képzeltél, hogy a kanapén ülve kiszarod magadból a törlesztési díjat?

na szóval nem minden bezzeg itten, van itt bazzeg is bőven :D

A svédek egyik kedvelt uzsonnája, a téli kiruccanások, sífutások elengedhetetlen kelléke a gyümölcsleves. No nem a magyar fahéjas, fogásként felszolgált levesére kell gondolni. A svéd gyümölcslevest a legtöbben készen vásárolják (van porból készíthető is, de arra még nem vetemedtem rá. A legnépszerűbb változat a blåbärssoppa, azaz áfonyaleves. Teljesen sima, csak néhol akad benne egy kis passzírozatlan héj vagy magdarabka. A boltban fillérekért árulják, 10 korona (250 ft) körül van egy liter. Tejesdoboz-szerű tetrapakban kapható és nagyon nagyon finom. Elég sűrű állagú, keményítővel és pektinnel sürítik. Egy másik népszerű változat csipkebogyóból készül, ez teljesen sima állagú. A piac legnagyobb részét ez a kétfajta fedi le, de vannak újítások is: én most egy vegyes gyümölcslevest kortyolgatok. Tartalma a doboz szerint: gyümölcs, víz, cukor (9%), citromsav. Magas a C-vitamintartalma és a tápértéke.
A gyümölcslevest lehet enni/inni hidegen és melegen egyaránt. Télen isteni finom termoszból inni a meleg áfonyalevest a kiránduláson. A híres Vasaloppet sífutás is elképzelhetetlen áfonyaleves nélkül: a sportolók a vitamin- és energiatartalom miatt isszák. Desszertként is találkoztam vele: hidegen tálkákba merik és egy gombóc vaníliafagylaltot tesznek a közepére.

Egy évvel ezelőtt a BKV Figyelőn már megjelent a stockholmi tömegközlekedésről szóló írásom. Úgy gondoltam, id is kiteszem, és az egy éves tapasztalatokkal frissítem, aktualizálom.

Mint újdonsült stockholmi lakos, érdeklődve figyelem a tömegközlekedést és folyamatosan párhuzamokat vonok a BKV-val. Ez nem mindig lehetséges, mert egészen más a város felépítése: egy része kemény sziklára, másik része apró szigetekre épült, ezáltal a kiterjedése is nagy és egészen különleges kihívásokkal kellett megküzdenie a közlekedési vállalatnak, amikor a múlt század során kiépítették a tömegközlekedési rendszert.

A közlekedés két nagy tengelyen folyik: metró és autóbusz. Ezen kívül megemlítendő még a helyi vasút, amelyből többfajta is van, és a hajózás azokra a szigetekre, ahova nem vezet híd. Létezik ezen kívül egy darab villamosnak nevezhető valami is :) De a legtöbben metróval és/vagy autóbusszal utaznak nap mint nap.

A metró

Három fő metróvonal van: a piros, a zöld és a kék. Mindhárom vonal több ágra bomlik a külvárosokban, ami nagyon praktikus megoldás, hiszen ha csak a belső részeken mozgunk, akkor bármelyik zöld (vagy kék vagy piros) szerelvényre felülhetünk csak a külső állomásokon kell ügyelni, hogy melyik zöld vonalon utazunk.

Metrószerelvény az Universitetet állomáson

A metróban beléptetőkapu üzemel, jegyet és bérletet automatákban, trafikokban és az ügyfélközpontban lehet vásárolni. Nagy pozitívum, hogy sem az állomásokat, sem a szerelvényeket nem pakolták tele óriásplakátokkal és egyéb reklámmal az elviselhetetlenség határáig. A padló is reklámmentes.


A buszokról

Sokféle busz közlekedik a hatalmas kiterjedésű városban: piros ’normál’ és kék expressz buszok. Eddig Volvo, MAN és Scania gyártmányút láttam. Nagyon kényelmes, komfortos szekerek, az ülések rendesen párnázottak. A legtöbb buszon gyönyörű tisztaság uralkodik, a nap ellen védő függönyöket sem tépték le, nem koszolták össze. Annak ellenére, hogy a buszok nem járnak gyakran (csúcsidőben 5-10 perc a követési ideje a leggyakoribb járatoknak), ritkán van tömeg a buszjáratokon. Ez többek között annak is köszönhető, hogy a vonalakat a budapesti 7es buszcsaládhoz hasonlóan osztották be: egy-egy területre sok járat megy, csak az utolsó néhány megálló és a végállomás van eltérő helyen. Ezzel a legyezőszerű hálózattal sikeresen megszüntették a tülekedést. Még csúcsidőben sem látni álló embert a buszon. Ami érdekes, hogy a svéd közbiztonság nem a legfantasztikusabb: nagyon magas a fiatalok körében elkövetett bűnözés: vandalizmus, kisebb rablások, verekedés. Ezért minden buszon dómkamerák figyelnek a rendre, és a sofőr kis LCD képernyőn figyelheti, hogy mi történik a buszon.  Egy csuklós járművön nem kevesebb, mint hat darab kamera figyel. Az SL teljes területén videofelvétel készül az utasokról, pardon nincs. De nem is tüntetnek ellene; az utasok belátják, hogy saját védelmük érdekében történik mindez.

SL Volvo busz

Jegyek, bérletek

A metróhálózat egészére érvényes 1 órás jegy 30 korona (720 forint). Ez a városhatáron belül a buszokra és helyi vasutakra is érvényes. Bérletből 1 napos (2700ft), 3, 7 és 30 napos létezik, utóbbi 18.630 forintba kerül* és az egész városra érvényes. A bérlet egy kis kartonfecni, hátán mágnescsíkkal, ezt a beléptetőkapuban nyíló kis résen kell lehúzni és nyílik is. A bérlet elejére a lejárati dátumot nyomtatják, ezt felszálláskor a buszsofőrnek kell felmutatni. Érvényes jegy és bérlet nélkül tehát sehol nem lehet utazni.  A buszokra ezért csak elsőajtós felszállás van, ismétlem: kb. a budapestivel azonos lakossszám mellett ez nagyon jól működik. Minden állomáson van egy peronőr, akitől lehet jegyet vásárolni, valamint ha sok poggyásszal érkezel, megsérült a bérleted stb, segít kézzel kinyitni a kaput és beenged.

Az allemansrätt egy igazi svéd fogalom. Szó szerint fordítva kb. annyit tesz: 'mindenki joga'. A gyakorlatban pedig hatalmas és értékes szabadságot ad az országban bóklászó turistáknak.
Az allemansrätt még a 16. századból származik, amikortól törvénybe foglalták, hogy az utazók szedhetnek bogyós gyümölcsöt (bär) és gombát az erdőben. Ez a része a mai napig érvényes, és hozzájött még sok fontos dolog is.
Néhány pont az Allemansrättből:
- Szedhetsz bogyókat és gombát és virágokat - természetesen védett virágot nem.
- Magánterületen is járhatsz, kivéve magánház kertjét és előterét.
- Ugyanígy magánterületen is sátorozhatsz 1-1 éjszakát.
- Gyalogosan és biciklivel magánútra is bemehetsz (ez általában valakinek a saját birtokán lévő, kis út, ahonnan a tulajnak joga van kitiltani a motorforgalmat)
- A természetvédelmi előírásokat és a józan észt követve rakhatsz tüzet a természetben
- Fürödni , korcsolyázni szinte bárhol lehet, a hajót kikötni és egyet-egyet éjszakázni szintén
- Magánbirtok olyan részeiről, amelyre érvényes az allemansrätt, nem lehet kerítéssel kizárni az embereket (példa: nagyon sok erdő van magánszemélyek, vadásztársaságok tulajdonában, de ezt jó eséllyel soha nem tudod meg, mert nincs elkerítve, hanem mehetsz, sátorozhatsz benne nyugodtan)
 

Az Allemansrätt persze egészen pontosan le is van írva a törvénykönyvben, de a svéd természetvédelmi hivatal szerint egyetlen mondatot kell észben tartani: Ne zavarj - Ne rongálj!

És akkor nem lehet nagy gond.

Ez még egy olyan dolog, amely a bizalomra, kölcsönös tiszteletre alapul és a svédek igen büszkék arra, hogy ez náluk évszázadok óta működik.
 

Az előző postban egy kommentelő feltette a kérdést, hogy hol is van az otthonom, hol érzem magam otthon. Ez annyira összetett kérdés, hogy inkább egy külön postot szentelek neki.
Ugye eddig három országban éltem huzamosabb ideig, és mindháromban az élet egy-egy meghatározó szakaszában. Mindhárom ország más és más módon formált, a személyiségem más és más oldalait határozta meg.
Románia: 0-10 év. Az ember azt gondolná, ez régvolt és nem emlékszem sok mindenre és amúgyis más világ volt. De épp ellenkezőleg: nagyon tisztán emlékszem mindenre: a hétköznapokra, az ünnepekre, a helyzetünkre, a minket körülvevő körülményekre, sőt, a politikai helyzetet is felfogtam, már amennyire gyerekfejjel lehetett. Szüleim szűkszavúan ugyan, de tárgyilagosan magyarázták el, hogy pl. miért nincs épp villany, vagy fűtés, vagy melegvíz, vagy benzin, vagy felvágott a tízórai vajas kenyérre.
Ezen kívül az otthonom rendkívül fontos a mai napig, talán azért, mert a kivándorlás után sokáig görcsösen kapaszkodtam a régi emlékekbe és szinte szentté vált minden, ami otthoni volt - a kimenekített könyvek, apró emlékek, otthoni kaják, hagyományok. A rengeteg költözésen, hurcolkodáson túl is most is van a polcomon pár olyan könyv, amely gyerekkoromban a gyerekszobám polcán állt. Valahol mindig visszanyúlnak azok a gyökerek és ennek nagyon örülök. Azt hiszem, ezért is tudom értékelni, amim van - ezt főleg itt, Stockholmban az új ismerőseim jelzik, hogy milyen érdekes, hogy én mindennek tudok örülni. Na még szép :)
Dél-Svédország: 10-23. Végülis itt nőttem fel, no azt nem mondanám, hogy a fejem lágya benőtt, de az iskolát nagyrészt itt jártam ki. Ez megint más szempontból volt hasznos. Megtanultam egy idegen nyelvet, magamévá tettem egy kultúrát és a svéd oktatási rendszerből rengeteget profitáltam. Belenevelődtem a kényelembe, a biztonságba, a nyugalomba. Megtanultam, hogyan működik egy jól szervezett, jóléti társadalom. Barátok, ismerősök - persze az élet nagyrészt az iskola körül forgott.A legjobb barátnőm a mai napig svéd, bár belőle is olyan nemzetközi globetrotter lett, mint belőlem.
Budapest: 23-29. Ez a hat év is meghatározó időszaka volt a fejlődésemnek, hiszen lényegében ekkor lett belőlem felnőtt (már amennyire én valaha felnövök, haha). Ez hatalmas lépés volt abból a szempontból, hogy a biztonságból kiléptem a szakadékba. Az egyetemi évek alatt végig otthon laktam, az egyetem 20km-re lévén a szülői háztól. Ezért roppant védett környezetben éltem 23 éves koromig, amikor Pestre költöztem egy utolsó egyetemi év és későbbi munkavállalás céljából. Az egyetemi év gyerekjáték volt, de utána munkát találni, kapcsolati rendszer nélkül elhelyezkedni, ügyeket intézni, letelepedni, lakást találni - embert próbáló feladatok voltak és az ártatlanságom, a világba vetett naiv hitem egy kis részét itt el is veszítettem. De nem mindet! Az pedig maga volt a gyönyör, hogy a küzdelmes hétköznapok ellenére is magyar környezetben voltam, a barátaim ismerték a TV macit és a kockásfülű nyulat meg a kempingsajtot, és a Balcsira mentünk kirándulni. Pesten a közös nyelvi és kulturális örökség miatt éreztem magam otthon az első perctől kezdve. Valahogy jobban szót értek magyar embertársaimmal, akik hozzám hasonlóan nagyobb kanállal eszik az életet, mint a svédek: jobban örülünk, szomorúbban búsulunk, szeretni és gyűlölni is szenvedélyesebben tudunk.

A post ugyanolyan kusza, mint a gondolataim, ha erre a kérdésre kell választ adnom. Mindhárom hely más és más okok miatt az otthonom. Nem érzem magam gyökértelennek, és azt gondolom, hogy ez a tiritarka háttér sok élettapasztalatot adott és sokmindenre megtanított, aminek csak örülhetek. És mindenhonnan magammal hordom a kis batyumban azokat a pici kincseket, amelyek a legértékesebbek az adott helyről.

A blog olvasói számára nem ismeretlen tény, hogy aktívan részt veszek a bloghu-n folyó kommentelésben. Én sem vagyok különb a Deákné vásznánál, legtöbbször az Index címlapján megjelenő blogokhoz szólok hozzá, no meg van néhány blog, ahova rendszeresen visszatérek olvasni, vitatkozni.
Ennek következményeképpen sok új barátot, de sok 'ellenséget', vagy inkább ellenfelet is szereztem. Utóbbiak szerint hogy jövök én ahhoz, hogy külföldről, hovatovább a tutijó Svédországból osztom az észt, és egyáltalán mi közöm nekem ahhoz, ami otthon történik? Mit tudhatok én? Nekem úgyis olyan jó dolgom van, csak felveszem a hatalmas fizetést, néha kattintgatok a drága fényképezőgépemmel és a kényelmes mennyországból osztom az észt.
Ezeknek a nyájas kommentelőtársaknak szánom a mai postot, némileg más szemszögből is megvilágítva a fentieket.
Kedves kommentelőtárs! Te hogy kezelnéd a helyzetet, ha felhívnának egy cégtől, hogy menj külföldre dolgozni. Adnak neked munkát, egy elfogadható, abszolút korrekt (de semmiképpen nem milliomos) fizetést. A lakást viszont oldd meg magadnak, egy olyan városban, amely világhírre tett szert a nehéz lakáshelyzetéről. Az adott városban nem ismersz senkit, írd és mondd egy árva lelket sem. Az egész országban két, azaz kettő darab embert ismersz, ők is 650 km-re laknak a várostól, ahova hívtak dolgozni.  Az állásajánlat elfogadásával mintegy kétezer kilométert teszel magad és a szeretteid, barátaid, megszokott környezeted közé és egy olyan helyre mész, ahol az első időt mindenképpen szinte teljes elszigeteltségben és magányban fogod végigcsinálni. (Ez olyan, mintha Budapesten dolgoznál és a két legközelebb élő rokonod/ismerősöd Drezdában élne, az összes többi pedig Barcelonában. Ugye de fasza? Te mennél?)

Amennyiben úgy döntesz, hogy mégis elfogadod ezt az ajánlatot, megérkezel a városba. Mindössze néhány napig van egy átmeneti szállásod, ezalatt lázasan keresel egy lakást, miközben elkezded a munkádat az új helyen. Az irodában senkit nem ismersz, a főnököd ideje jórészét külföldön tölti, nincs aki eligazítson. Szabadidőd a lakáskereséssel telik. Nyár van, a fél ország szabadságon, az ismerkedés, barátszerzés, lakáskeresés, munkába vlaó beilleszkedés egyaránt nehézkes. Próbálod kiismerni magad a városban, megtanulni a közlekedést. A nyelvet beszéled, ez az egyetlen előnyöd, amúgy teljesen idegen, ismeretlen helyen vagy és napokig nem szólsz egy szót senkihez. Otthon az interneten görcsösen kapaszkodsz az otthon maradt barátokba, miközben mardos a honvágy és naponta többször is felteszed magadnak a kérdést, hogy tulajdonképpen mi a fenét is keresel te itt. Az egyetlen hobbid és örömforrásod, a fotózás is stagnál, mert már olyannyira unod a saját társaságodat, hogy kimozdulni sincs kedved. Vidám ütemben hatalmasodik el rajtad a depresszió, ha hajlamos volnál rá, lehet hogy el is kapna.

Lassan befejeződnek a szabadságok, a kollégák visszatérnek a munkahelyre, a város is benépesül, kicsivel könnyebb lesz a helyzet. Azonban stabil lakhatást csak 8 hónap elteltével találsz egy jó adag szerencsével, és hovatovább egy évnek kell eltelnie ahhoz, hogy egy minimális baráti ismeretségi kör kialakuljon, hogy legyen valaki, akit felhívhatsz, ha szeretnél elmenni egy moziba, koncertre vagy csak dumálni egy kicsit.

Mindezt nem panaszkodásként írom, mert első perctől kezdve a fentiek ellenére is tudtam értékelni, amim van és amilyen lehetőséget kaptam - és most már eljutottam oda is, hogy elmondhatom: elégedett vagyok, szakmailag és magánéletben egyaránt. De az elmúlt egy évet ettől függetlenül a legrosszabb ellenségemnek sem kívánom. És csak azért írtam le ezt a nagyon őszinte vallomást, hogy rávilágítsak: itt sem rénszarvaskolbászból (ami egyébként nagyon finom) fonják a kerítést a bájos valkűr lányok és délceg viking fiúk. Köszönöm a figyelmet.

Ha Magyarországon csütörtökre esik egy ünnepnap, akkor a pénteket előző szombaton ledolgozzák és irány a hosszú hétvége. Így a GDP sem sérül, állandó a munkanapok száma és mindenki boldog.
Svédországban ez nincs ilyen katonásan megoldva. Az ünnepnapot követő nap a klämdag 'beszorított nap', és ahogy a neve is mutatja, valóban kényelmetlenül feszeng az ünnepnap és a hétvége között. Valamilyen furcsa okból a szekuláris Svédországban olyan obskurus egyházi ünnepeket is ünnepnapként tartanak, mint a vízkereszt vagy Krisztus mennybemenetele (szegény tótawé itt el is pusztulna idegességében), a szokásos ünnepnapokon kívül meg van továbbá Szentivánéj meg nemzeti ünnep is, ezért aztán évente párszor előfordul az ilyen klämdag szituáció.
A klämdag elvileg olyan munkanap, mint bármely másik - azonban ilyenkor kihalt a város, üresek a munkahelyek, áll az egész ország. Sokan szabadnapot vesznek ki, és nem ritkaság a lógás sem. Általánosan elfogadott tény, hogy bár hivatalosan munkanap, mégis számolnak azzal, hogy gyakorlatilag aznap is áll az ország.
Ha a klämdag péntekre esik, normál bérezés jár érte, ha viszont hétfőre, akkor már a kollektív szerződésben meghatározott pótlékot is utalják az erre jogosultaknak, mivel a szabályozás szerint az az igazi klämdag, amelyet egy pirosbetűs nap követ.
Lazán idekapcsolódik, hogy ha egy nagyobb ünnep munkanapra esik, akkor előző nap az irodákban csak félnapot dolgoznak. Szeretem :)

A szokásos élelmiszerboltban bóklásztam a zöldségpult környékén, amikor a következőre lettem figyelmes:
Egy takaros fonott kosárban szép banánfürtök hevertek. A kosár oldalán egy táblácska: 'Banán az éhes gyerekeknek'. A kosár a megszokottnál alacsonyabb polcon volt elhelyezve, hogy a bevásárlás közben megéhezett, nyűgösődő gyerekek könnyen hozzáférjenek és vehessenek belőle.
Egyszerű kis kedveskedés, filléres figyelmesség a bolt részéről. Goodwill értéke felbecsülhetetlen.
Persze ehhez az is kell, hogy a nyájas vásárlóközönség ne éljen vissza az apró ajándékkal és ne mindenki tömje két pofára az ingyen gyümölcsöt.
 

Pesten jártam fejtágításon. Utolsó nap iszonyúan megfájdult a bölcsességfogam: letört belőle egy darab, az egész forró volt, gyulladt és az élesz szilánk is sértette az ínyemet. Roppant kellemetlen volt, ezért miután hazaérkeztem Stockholmba, hétfő reggel már hívtam is a körzeti fogorvosi rendelőt (az SZTK megfelelője), hogy mehetek-e ambuláns betegként, mert sürgős lenne. Persze, menjek oda tizenegyre és meglátják, mit tehetnek.
A recepciós szerint biztosan nem fognak foglalkozni aznap. De amikor sorra kerültem és a fogorvos benézett a számba és elsápadt, akkor tudtam, hogy azonnal segíteni fognak rajtam.
Nem volt egyszerű. Még a röntgen is kihívást okozott, mert olyan hátul volt a fog, és öklendeztem a torkomhoz lenyomott röntgenlapkától. De a fiatal orvosnő és a még fiatalabb asszisztensnő nem adták fel és végül megszületett a felvétel. Elhatározták, hogy megpróbálják műtét nélkül kihúzni.
Három érzéstelenítőt kaptam: kettőt a foghoz és egyet az ínybe. Az asszisztensnő minden szuri után várt és megpiszkálta a fogat, hogy mennyire vagyok érzékeny. Amikor már egész erőteljesen tevékenykedett és én csak bambán néztem ki a fejemből, nekifogtak a húzásnak. Mintegy öt percig iszonyú vehemenciával dolgoztak rajtam, el se tudom mondani, hogy micsoda erővel cibálták azt a fogat. Pár szilánk még lejött róla, de aztán győzött a kis filigrán fogorvosnő. A szétmarcangolt fogat nem mutatta meg, egyből a kukába került.
Kaptam két géztampont a fog helyére, felvilágosítást az elkövetkező pár napos diétáról, majd kifáradtam a recepcióhoz és kifizettem a járulékot, pontosan 1.500 koronát (~40.000 forint) és hazamentem. Ennyi a személyes hozzájárulás, az önrész, a vizsgálat + röntgen + komplikált fogkivétel fejében. Soknak tűnhet, de vegyük figyelembe az itteni bérszínvonalat is, valamint azt, hogy mit is kapok a pénzemért?
* Csillogó, legújabb technikával felszerelt, hangulatos rendelőkben látnak el a
* kipihent, kedves, megbízható szakképzésű orvosok és ápolók, ha kell - mint látjuk - * sürgős esetben azonnal, nem küldözgetnek ide-oda.
* Nem sajnálják az érzéstelenítőt (mennyi horrort hallottam Magyarországon, ahol a foghúzáshoz, töméshez nem adnak érzéstelenítőt! Hát csoda, hogy nem járnak fogorvoshoz az emberek? Én is tapasztaltam, hogy ugyanezt a fogamat egy magyar fogorvos teljes érzéstelenítés nélkül állt neki kihúzni, alig bírtam menekülni a hentes székéből) és
* nem fognak neki a beavatkozásnak addig, amíg fájdalmat érzek.
* Folyamatosan magyarázzák, hogy most épp mi történik, hogy ne érezzem magam bizonytalanul.
* Ha látják, hogy félek vagy ideges vagyok, kedves hangon nyugtatnak és már-már zavarba hozó módon dicsérnek, hogy milyen jól megy és milyen remekül haladunk.
* Kezelés után pedig ellátnak a kellő felvilágosítással, hogy a lehető leggyorsabb gyógyulást érjem el.
* És ha hiszitek, ha nem: egyetlen percig sem fájt a foghúzás vagy a helye, olyan jól dolgozott a doki.

Szóval elég elmenni a legközelebbi SZTK fogorvoshoz és ilyen prémium színvonalú ellátásban részesül az ember. Megbízható, kiszámítható, stabil, jó. Mint egy Volvo :)
 

Magyarországra igyekeztem repülővel. A stockholmi biztonsági vizsgálaton fennakadtam. Az őr a hátizsákomra mutatott, amelyre fel volt szíjazva az állványom.
- Ezt nem viheted a fedélzetre - mondta -, mert fegyvernek alkalmas tárgynak minősül.
- De ha feladom a poggyászok közé, eltörik - érveltem - nézze meg, itt a fejénél - ha erre rádobálják a bőröndöket...
- Hmm, ebben van valami. Na várj, utánanézek - és elkérte az útlevelemet, a rádióján odaszólt valakinek, majd ismét felém fordult.
- Mindenképpen kell rá egy poggyászfeladó cetli, de úgy már magaddal viheted és beszálláskor add át a személyzetnek, ők pedig elteszik egy külön szekrénybe.
- Hú, indulásig már csak húsz perc van, ha most beállok a check-in sorba a cetliért, tuti lekésem a gépet...
- Ó, nem kell sorbaállnod, már hívtam egy kollégát, aki hoz neked cetlit.

És csakugyan: hamarosan megjelent egy check-in pultos leányzó, hozta a számomra kinyomtatott poggyászcimkét. Rátettük az állványra és mehettem Isten hírével. Az egész művelet 5 percet tartott.
 

Munka után betértem egy édességboltba csokiért. Egy 60%-os narancsaromás csokit vettem le a polcról. A kasszánál gimis-forma kislánnyal* a következő beszélgetés zajlott le
- Hej!
- Hej!
- 45 korona** lesz.
Kotorászok a pénztárcámban, úgy emlékeztem, van nálam egy ötvenes bankó... de nem találtam. Az egyetlen készpénz nálam egy ötszázas.
- Bocsi, csak ötszázasom van, tudsz visszaadni?
- Fel, de nagyon kevés apróm van...
- Oké, akkor kifizetem kártyával***.
- Kártyás fizetést csak minimum 50 koronától fogadunk el.... de tudod mit? Beütök 50 koronát a kártyádra és adok 5 koronát készpénzben!
- Tökéletes, köszi!
És így is lett.

Szinte undoriíóan gejl, ugye? Megértem, hogy otthon ehhez nincs gusztusuk az embereknek.

 

* Fontos az életkor: figyeljük meg, hogy már ebben a korban képes ügyfélközpontúan és rugalmasan gondolkozni
** ~1.000 forint
*** Teljesen természetes, hogy a legapróbb kisboltban is van kártyás fizetési lehetőség.
 

Anyámtól egy sálat kértem karácsonyra. De nem akármilyet ám! Sokáig nézelődtem, gondolkodtam, amig a lehető legnehezebb mintákat kitaláltam és összekomponáltam egy kreációvá. A sálat eredetileg horgolni kellett volna, tehát kötni még nehezebb volt... két hónapig készült. Azt hiszem, nem is lehetne értékesebb darabom. Ime:

Tegnap hazafelé tartottam a metrón, ültem és a telcsiben olvasgattam a gmailt :) velem szemben egy magyar nő ült. Onnan tudom, hogy magyar volt, hogy magyarul beszélt a telefonján. Nem figyeltem különösebben, magyarok mindenhol vannak, ez cseppet sem meglepő.
Ahogy haladtunk, üresebb lett a szerelvény és jobban hallottam a nőt. Még mindig nem figyeltem, de aztán elkezdett valamit magyarázni - talán egy fiatalabb nővel beszélt, és talán egy weboldalon vagy számitógépen kellett eligazitást adnia, valamilyen adat megtalálásához. Egyre intenzivebben adta az eligazitásokat:
- Nem, lejjebb kell görgetned... Lent van a közepe alatt... Nem, fent nincs... Fent egy lóf@sz van...
(és itt hirtelen vizualizáltam a képzeletbeli weboldalt és kitört belőlem a nevetés... ott ültem szemben a nővel és addig tök csendben voltam és hirtelen csak kacagtam, nem birtam megállni... a nő folytatta:)
- na a lóf@sz alá menj be és ott megtalálod...
(itt már rákvörös voltam a sikertelenül visszafojtott derültségtől; a legjobb az volt, _ahogy_ mondta: rezzenéstelen arccal, indulat nélkül, olyan tárgyilagosan :DDDD kész voltam. Szerencsére az én megállóm következett és lemenekültem a metróról :D

Drága bloghu üzemeltetők!
A mai napon folyamatosan 2-3 perces lehalásokkal, elérhetetlenséggel küzdött a blog.hu. Szép és jó az új reklámszabályzat, a belépett felhasználós újítás, de nem kellene először arra törekedni, hogy egy stabil rendszert toljatok a felhasználók popsija alá? Nem ez volna az elsődleges cél?
Csak mert pár naponta van ilyen lehalás és kezd egy kicsit túl gyakori lenni.

A szó tükörfordításban sajtóirodát jelent, a valóságban viszont az egyik legzseniálisabb üzleti modellt takarja. A Pressbyrån nem egyéb, mint egy trafik-üzletlánc, amely olyan mélyen gyökerezik a svéd kultúrában, mint a rothadt hering és az Absolut.

A Pressbyrån szinte minden metróállomáson megtalálható, de ott van a vasútállomások, buszpályaudvarok közelében is – mindenhol, ahol sok ember megfordul. Árusítanak újságot, folyóiratokat, üdítőt, rágcsát, édességet és még számtalan haszontalanságot. De a kínálat ennél sokkal szélesebb: lehet kapni fogkefét, fogkrémet, dezodort, papírzsepit, sőt zoknit is. Árulnak továbbá papírkötésű könyveket, elemet és eldobható fényképezőgépet, és a pénztárnál egy virslis pult is van, ahol egy főtt vagy sült virslit bedobhatunk, ha nem elég a chips. Van egy hűtő tejtermékekkel, felvágottal és kész szendvicsekkel.  A legfantasztikusabb azonban mégis a kávégép. Ez megint egy bizalmi dolog: a hatféle kávéból kiválasztod a kívánt fajtát, a gép beleengedi a pohárba. A hűtőpultban van egy megkezdett liter tej, amelyből kedved szerint tölthetsz a kávédba. Tetszés szerint cukrozod, majd a pénztárhoz fáradsz vele, bemondod, hogy mi van a pohárban, és kifizeted. Ki van téve a kétféle cukor, az édesítő, a teafilter, a keverőpálcika vagy kiskanál, és senki sem viszi el marokszám, mert tudja, hogy csak magával szúrna ki hosszú távon.

Ez számomra bámulatos. A környék vásott kölykei nem isszák ki fél perc alatt a megkezdett tejet, hanem az emberek arra használják, amire való. Az sem jellemző, hogy a pohárba lattét töltenek és sima kávé árát fizetik. Sőt a kávégép melletti polcról levett péksütemény fajtáját és mennyiségét is bemondásra fogadják el, nem néznek bele a zacskódba, hogy valóban az van benne, amit bemondtál.

Ugyanez a gondolatom támadt a becsületről, amikor a minap egy elektronikai bolt előterében – tehát nem a személyzet sasszeme alatt – megláttam, hogy ki van téve egy nagy termosz kávéval és egy nagy doboz keksz: a kedves vásárló töltsön magának és rágjon el egy kekszet a blot jóvoltából. Pici gesztus, mégis tök jó, és azért működhet, mert nem élnek vissza vele. Senki nem viszi el a termoszt, senki nem tömi szatyorba a kekszesdoboz tartalmát...

A Svédország postok jobbára az országban uralkodó stabilitásról, jólétről, kényelmes életről szólnak, csupa dicsérő hangnemben. Tényleg rengeteg jóság van itt. Azonban nap mint nap észlelem, hogy a svédek minden bizonnyal a világ legneveletlenebb emberei közé tartoznak. A modortalanságuk nem rosszindulatból, csaupán tudatlanságból fakad. Néhány példa.
A halálosan profi, szívélyes és udvarias eladó simán beleásít a képedbe, de úgy, hogy a bölcsességfogait is meg tudod számolni. Az ajtót nem hogy kinyitná előtted, de eléd tolakodik és rád csapja, nem törődve azzal, hogy esetleg cekkerekkel megpakolva loholnál befele. A lépcsőházban inkább elbújik, csak ne kelljen találkoznia a szomszédokkal, nehogy köszönni kényszerüljön! A buszon, metrón a legtöpörödöttebb anyókának sem adja át a helyét senki: a világ legtermészetesebb dolgának tartják, hogy aki később szállt fel, az áll, tökmindegy, hogy nyolcvanéves, vak vagy terhes. Itt a demokrácia és az egyenjogúság amúgy szép gondolatainak erős eltorzulását, túlzását vélem felfedezni, de indítéktól függetlenül borzalmas.
A kedvencem talán mégis a köpködés. Nálunk csak a legutolsó cigányok köpködnek az utcán. Itt azonban a jólöltözött tinédzsertől kezdve a vezérigazgatón át a melósig mindenki (főleg férfiak) nem zavartatja magát: hangosan krákog, a végeredményt pedig nagy ívben küldi a járdára, lehet kerülgetni... a minap pedig egy elegáns urat láttam sétálni a belvárosban, karján nem kevésbé elegáns hölggyel. Az úr hirtelen enyhén félrehajolt, befogta az egyik orrlyukát és a másikból olyan takonyadagot küldött a földre, hogy ihaj.
De legalább félrehajolt...
Ugyanakkor bizonyos tekintetekben roppant jólneveltek, pl. a buszmegállóban nem hatalmas tömörülés van, hanem szépen libasorba állva várják a felszállást (ez egyébként stockholmi jelenség, Malmöben nem láttam ilyet), sőt bármilyen sorbanállás rendkívül fegyelmezett folyamat. Érdekes...

A svéd társasházakban egészen fantasztikus mosodarendszer működik. Akinek nincs saját mosógépe, az igénybeveheti a ház közös mosodáját. Ahhoz, hogy ezt megértsük, egészen röviden kitérek a svéd társasházak rendszerére.
A társasházakban két lakhatási forma van: bérlakás vagy lakhatási jog (hyres- vagy bostadsrätt). A bérlakásokat nem magánszemélyek, hanem nagy,állami vagy magántulajdonú ingatlancégek birtokolják és hivatalos lista alapján adják bérbe a jelentkezőknek. Ez a hivatalos jogviszony sok jogot és felelősséget is magábafoglal. A lakbéreket államilag határozzák meg, tehát nem érhetik el a csillagos eget, bár van javaslat piaci alapú lakbérképzésre is, de ezt egyelőre nagyon ellenzik.
A bostadsrätt egészen érdekes: a lakást ugyanúgy veszik-adják, mint a magántulajdont, de a lakás ténylegesen nem a tied. A vételárral a lakóközösségbe vásárolsz tagságot, és a lakásod lakhatási jogát veszed meg. A lakóközösség bejegyzett egyesületként működik és szintén vannak jogok és kötelességek; ha pl. nagyon lelakod a házat, randalirozol, vagy illegálisan albérletbe adod a lakásodat, akkor elveszitheted a tagságodat, lakhatási jogodat. A bostadsrätt továbbá nem örökölhető. 'Öröklakás' mint olyan tehát Svédországban nem létezik, bár van róla szó, hogy bevezessék. A családi házak persze teljesen magántulajdonban vásárolhatók, örökölhetők.

A mosoda a hyres és bostadsrätt lakások házaiban egyaránt megtalálható, jellemzően az alagsorban. Mosógéppel, száritóval, száritószekrénnyel feszerelt helyiség, van továbbá takaritóeszköz és mángorló is. A lakáskulccsal együtt adnak egy kulcsot a mosodához is. Ez nem csak az ajtót nyitja, hanem időpontot is ezzel foglalhatunk. A mosoda előtt a falon van egy naptárszerűen kialakitott panel, benne kis lukak, ahol a lakásszámnak megfelelő kis zsetonok vannak. A zseton a kulccsal mozgatható. Amikor foglalni szeretnék egy időpontot, a zsetont az időpontnak megfelelő lyukba helyezem, ezzel jelezve, hogy akkor enyém a mosoda. A zsetonhoz általában külön kis kulcs van, tehát csak a sajátomat tudom áthelyezni. (Jellemzően 3 órás turnusokba van felosztva minden nap.) Ma este 19-22 között mostam, általában ilyenkor szoktam.
Újabban már újfajta, érintőképernyős paneleket is láttam, sőt egyes lakóközösségekben az interneten is foglalhatok időpontot.

Az egész rendszer persze a bizalomra épül. Megbizunk abban, hogy a lefoglalt időpontom előtt 5 perccel nem jön oda más és teszi be pofátlanul a szennyesét a gépbe. Megbizunk abban, hogy amig a mosás fut, addig a többi lakó - akiknek ugye a mosodához ugyanúgy kulcsuk van - nem lopja el a ruháimat. Megbizunk abban is, hogy mindenki feltakaritja maga után a helyiséget, kiszedi a szöszt a száritóból és nem mos olyan dolgokat, amelyek tönkreteszik a berendezést. Néha elmorfondirozok azon, hogy Magyarországon mennyi idő alatt amortizálna le egy ilyen rendszert a kedves klientúra...

Az utóbbi időben több dolog is történt, viszonylag egyszerre.

A T-centralen csomópontnál (úgy kell elképzelni, mint egy Deák+Nyugati+Keleti+Blaha x2) sikerült elsőre a helyes kijáratot választanom, és még gondolkoznom sem kellett rajta, valahogy csak úgy ott mentem föl, ahova ki akartam lyukadni.

És az utcán rámköszönt egy ismerős.

Ezek a dolgok nagyon aprók, mégis nagy súllyal bírnak abban, hogy kezdem magam otthonosabban érezni ebben a nagy, rideg, lelketlen városban.
A csúnyaságot viszont még mindig nem tudom elfogadni, sem feldolgozni. Tovább folytatom fotóprojektemet a csúnya városról. A beton szerkezeteket, a belváros uraló felüljárók dzsungelét, a lepukkant átjárók sci-fi hangulatát akarom megörökíteni, minden szépelgés és esztétikum nélkül.

Ziebi-nek :)

Amit kedvelek Amerikában.... nos, a lista nagyon hosszú. De kiválogattam néhány apróságot az éttermek világából:

- Az éttermekben azonnal eléd tesznek egy tál rágcsát - pl. nachost, salsával. Ingyen.
- A jegestea valódi, főzött tea, cukor nélkül hozzák, tetszés szerint édesithető. Bármilyen üditőt azonnal (és ingyen) újratöltenek.
- A pincér érkezéskor bemutatkozik: 'Jóestét, xy vagyok és én fogok segiteni nektek ma este'
- A kiszolgálás személyes, mégsem tolakodó - nem csak elénkcsapják az ételt, hanem tényleg méltóan viselkednek ahhoz a szerephez, hogy ennivalót hoz neked.
- Gyerekeknek kérés nélkül kifestő lapokat és szines krétát adnak - természetesen ingyen.
- Az amerikai éttermek hiresek voltak a hatalmas adagjaikról - manapság a legtöbb helyen némileg csökkentették a nevetségesen nagy porciókat.

Mint azt a kedves kommentelők nagyon pontosan észrevételezték, a blog egy kis szünetet tartott. Ennek több oka volt. Például rendeződött a lakáshelyzetem, többet dolgozom (néha éjszaka is), sőt, szinte hihetetlen módon a szociális életem is új lendületet kapott. No de ez még nem ok arra, hogy hanyagoljam az itteni odüsszeiám leirását, sőt. Jelen pillanatban Amerikában rontom a levegőt - mondhatnám, hogy szabadságon vagyok, de korántsem nevezném üdülésnek ezt a másfél hetet! Nővéremnek végre benőtt a feje lágya és családott alapitott. Egy két és fél éves, illetve egy féléves kislány anyukája. Imádnivaló kiscsajok, főleg az idősebbik (a kicsi még nem csinál túl sok mindent). De bármennyire odavagyok értük, a nap végére hullafáradtan dőlök ágyba - ezt a postot is gyorsan gépelem, hogy minél hamarabb mehessek aludni.
No de Amerika mindig Amerika marad, imádok itt lebzselni, és végrevégre lencsevégre kaptam a nagy szenvedélyemet, egy igazi amerikai csőrös kamiont is. Nem tudom, honnan ez a forró vonzalom a gépmonstrumok iránt, de egyenesen rajongok értük. Remélhetőleg a héten (szombaton utazom haza) lesz időm Washington szépséges emlékműveit is lefotóznom, mostanában gyönyörű alkonyfények vannak errefelé, abból kellene elcsipni néhány képkockára valót. Szóval kitartás, amint hazaérkeztem, lesznek új svédországos postok :)

 ... kifogástalanul tiszta, 'láthatósági' sárga kezeslábasban, kis csipeszes pálcával szedi fel a szemetet a járdáról. Kezében szemeteszsák, abba teszi a hulladékot. Mosolyogva, dudorászva dolgozik. Fülében iPod...

 ... hogy milyen ritkán frissitem ezt a blogot. De mostantól remélhetőleg gyakrabban fogok irni ide is. Az a helyzet, hogy nagyon rossz passzban voltam az utóbbi egy hónapban: utáltam a melót, honvágyam volt, nem volt lakásom, magányos voltam.

Nos, most már van lakásom. :)

A melóba is kezdek beleszokni, bár még mindig utálom és teljesen hülye vagyok hozzá, de kezdem belátni, hogy nem várnak tőlem csodákat. Van idő beletanulni, megszokni. Megszeretni soha nem fogom. De az első havi teljes fizetés látványa a folyószámlámon eléggé erős pozitiv érzéseket váltott ki. Pl. megvásároltam a repjegyet Amerikába, és kb. meg se kottyant az egyenlegnek... belegondoltam, hogy a magyar fizetésemből mennyire nehezen izzadtam ki egy repjegyet. Meg ilyenek.

Szóval a rohamosan javuló anyagi helyzet, a kevésbé pánikszerű munkábajárás és nem utolsósorban a stabil lakhatás valamennyire kibillentett a világvége hangulatból. De még mindig betegesen hiányzik Pest és a barátok. Valamit tenni kell! :)
(sas.se) :)))

Az általam frekventált élelmiszerboltban újfajta pénztárrendszer működik. Egészen fantaszikus, nagyon szeretem. A lényeg az, hogy az ember egy automatánál maga olvassa le a termék vonalkódját és fizeti ki az árut – pénztáros személyzet nélkül. Hogy működhet ez?
A masinának nagy érintőképernyője van és egy méretes vonalkód-leolvasója. A vásárlás a kódleolvasással kezdődik: lehúzom az árut az érzékelő előtt, az pittyeg egyet és a képernyőn megjelenik a termék neve, ára, valamint az aktuális végösszeg.
Ha egy árut mégsem akarok megvenni vagy kétszer húztam le, a Törlés gombot választom a képernyőn és egy gombnyomással stornózom a tételt.
Amikor minden árut lehúztam, választhatom a Szatyor gombot, és a gép hozzászámolja a végösszeghez a zacskó(k) árát.
Végül rábökök a Fizetés gombra és választhatok kártyás vagy készpénzes fizetés között. A kártyás fizetés sima, önleolvasó kártyaterminál, PIN kódot kér a bankkártyához; a készpénzes fizetésnél a bankjegy- és érmeelfogadó részt használom. A gép elvégzettnek tekinti a vásárlást és szép napot kíván, amikor a fizetett összeg megegyezik a lehúzott áruk értékével.

Hű – mondja a magyar elme – hiszen itt rengeteg lehetőség nyílik a lopásra, ügyeskedésre. Mi van, ha nem húzok le egy árut, csak beteszem a szatyorba? Vagy ha két, vagy húsz szatyrot veszek el és csak egyért fizetek? Stb., stb. Nos, ez részben becsület kérdése, de másrészt az önkiszolgáló pénztáraknál mindig grasszál egy pénztáros, aki egyrészt segít használni a terminálokat, másrészt félszemmel vigyáz, hogy ne tűnjenek el az áruk. A bolt természetesen be van kamerázva.
A hat darab önkiszolgáló pénztár mellett természetesen két hagyományos pénztár is üzemel folyamatosan, ha valaki bizonytalan, vagy egyszerűen szimpatikusabb neki a személyes kiszolgálás. Ez az automatizált megoldás nagyon lecsökkenti a sorbanállást, igen kényelmes megoldás a vásárlónak és a boltnak is megtakarítja néhány pénztáros bértköltségét. Bevallom, először idegenkedtem ettől a gépies megoldástól, de már első próbálkozás alkalmából könnyű, gördülékeny volt a rendszer és feleannyi idő alatt végeztem, mint egy hagyományos pénztárban.